2014. május 17., szombat

Éhezés és túlfogyasztás a Földön

Az első munkám ezzel kapcsolatban egy gondolati térkép (rákattintva meg lehet nyitni nagyban):





Éhségtérképet publikáltak Amerikáról

2012-ben több mint 49 millió amerikai mondta azt, hogy bizonytalan az élelmiszerellátása, vagyis nem étkezik rendesen. A 300 milliós országban ez igen nagy szám. Az éhezés ellen küzdő amerikai jótékonysági szervezet, a Feeding America most egy interaktív térképet (<= a linken meg lehet nézni) készített, melyen megyékre lebontva mutatják, hogy pontosan mennyi embernek bizonytalan az élelmiszerellátása.
Számomra azért volt érdekes és megdöbbentő ez a cikk, mert az Egyesült Államokról mindig csak a jót halljuk, szinte elképzelni nem tudjuk, hogy ott éheznek is. Persze ebben van egy kis túlzás is, de a legtöbb embernek egy ilyen képet alkotott az országról.




Földünk társadalmi és gazdasági szinten levő egyenlőtlenségei a legszembetűnőbben az emberiség
élelmezési helyzetének alakulásában jelentkeznek.
A médiában is láthatunk erre vonatkozó ellentéteket: a túlsúlyos embereknek fogyasztószereket
reklámoznak,míg híradásokban afrikai éhező gyerekeket láthatunk.Az elmaradott országokban emberek milliói halnak éhen,a kifejlett országokban pedig egészségügyi problémákkal küzdenek az elhízott
emberek.

Az éhezés már az ősidőktől kezdve jelen volt az emberiség történelmében: a természeti katasztrófák által okozott rossz termést követően gyakran pusztított éhínség, s mindemellett az elhúzódó háborúk csak fokozták az élelmiszerhiányt. Az éhezés még ma is a legsúlyosabb globális problémák egyikének számít, amely a világon évente milliók halálával hozható összefüggésbe. A Földön jelenleg 850 millió ember éhezik, miközben a világon megtermelt élelem elegendő lenne a teljes népesség számára.






Ez szerintem egy nagyon szemléletes térkép.
A GDP aránya összefüggésbe hozható az éhezés arányával.










A több mint tíz éve működő; Afrikáért Alapítvány A Kongói Demokratikus Köztársaságban az Othniel iskola szomszédságában egy tízfős árvaházat üzemeltet. A szervezet célja oktatási, szociális és egészségügyi programok fejlesztése Afrikában, Magyarországon pedig tolerancia- és ismeretterjesztő előadások szervezése. 2007-től humanitárius utazásokat is szerveznek több afrikai országába, ami azt jelenti, hogy hagyományos turisztikai programok mellett többnapos önkéntes munkával segítik a résztvevők az alapítvány különböző afrikai projektjeit. Te is segíthetsz!

Quizlet a témával kapcsolatban:
http://quizlet.com/43201728/ehezes-es-tulfogyasztas-a-foldon-flash-cards/

2014. május 12., hétfő

Ebola pusztít Afrikában

  A magas lázzal, külső és belső vérzésekkel, a szervezet elbomlásával járó betegség megelőzésére, illetve gyógyítására nincs hatékony módszer. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvadási képessége, fellép az elvérzés veszélye, és a betegség végzetessé válik. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján a fertőzöttek 25–90 százaléka hal bele a betegségbe attól függően, hogy a vírus melyik változatával került kapcsolatba. A szervezet adatai szerint eddig 15 ebolajárvány pusztított Afrika-szerte, és a vírus több mint 1300 emberrel végzett.
  A halálos vírus megállíthatatlanul terjed: Guineában már csaknem nyolcvanan haltak meg, de többen megbetegedtek Libériában és Sierra Leonéban is, Szenegál pedig lezárta a határait. Guineában betiltották a nagy testű növényevő denevérek, a repülő kutyák árusítását és fogyasztását, hogy megállítsák a halálos ebolavírus terjedését. 
 Az Ebola folyó völgyében jelent meg először.


2014. május 3., szombat

AIDS Afrikában

A napjaink egyik legpusztítóbb gyógyíthatatlan betegségének számító AIDS főként az afrikai kontinenst sújtja.
Az 1985-ös hivatalos adatok világszerte 11000 HIV-pozitív személyt tartottak nyilván. Az eltelt alig több mint húsz év során, a mérsékelt becslések szerint is, legkevesebb 20 millióan haltak meg az AIDS szövődményei következtében. A mai becslések alapján 35-45 millióra tehető a fertőzöttek aránya, mely szám a következő évtized során akár meg is duplázódhat. Ugyan a betegek többsége elmaradott, szegény országokban él, azonban a vírus terjedése a fejlett világban is töretlen.Ellenszer egyáltalán nincs, Afrikába azonban még a fájdalomcsillapító szerekből is csak elenyésző mennyiség kerül. Az egészségügyi felvilágosítás a népi hiedelmek miatt hatástalan.























Folyamatosan nyílik az olló a leggazdagabb és legszegényebb régió között


Az EU évek óta a magyar GDP mintegy 3 százalékát utalja Magyarországnak, az ország északi régiójába annyi se jut, hogy ott a stagnálásra elég legyen. Észak-Magyarország hazánk legszegényebb régiója, mely ráadásul egyre jobban leszakad a leggazdagabb régióhoz, Közép-Magyarországhoz képest. Utóbbi területen az egy főre jutó termelés 2004–2011 között hat százalékkal nőtt, előbbi területen hat százalékkal csökkent. A leszakadás ellentmond az országba áramló EU-támogatás céljainak. Az évek során a két régió népessége is ellentétes irányban változott (a gazdagabb területek lakossága 2011-ig 142 ezerrel nőtt, Észak-Magyarországé viszont 85 ezerrel csökkent). 


Porlik, mint a szikla

Az Antall József kormányfő által 1990-ben emlegetett 15 milliós magyarság helyett Orbán Viktor ma már lélekben is legfeljebb 12-13 millió magyar miniszterelnökének tekintheti magát. 
A 6,8 millió lakosú Erdélyben a lakosság háromnegyede ma már román nemzetiségűnek tekinti magát. 
A 16 erdélyi megye közül az egyik legsúlyosabb számbeli visszaesés Székelyföld harmadik megyéjét, a Marosvásárhely központú Maros megyét érte, ahol egyetlen évtized alatt 24,9 százalékkal zuhant a magyar etnikum lélekszáma. E körzetben a román nemzetiségűek ma már abszolút többségben vannak a magyarokkal, illetve más nemzetiségűekkel szemben.















Az 5,4 millió lakosú Szlovákiában a magyar nemzetiségűek száma a rendszerváltás óta 109 ezerrel esett vissza, miközben az ország népessége 123 ezer fővel gyarapodott. A magyar közösség létszáma 2011-ben már nem érte el a lélektani határnak számító félmillió főt.

Cseh középosztály = magyar gazdagok

A munkaképes korú népesség körében növekvő szegénység az egyik legkézzelfoghatóbb következménye a gazdasági válságnak.
Az utolsó válság előtti év a 2007-es volt, így tekintsük ezt az évet kiindulópontnak. A visegrádi államok közül a szegénység és társadalmi kirekesztettség által veszélyeztetettek aránya 2012-ben egyedül Magyarországon mutat komoly ugrást, Szlovákiában és Lengyelországban látványos a javulás a korábbi adatokhoz képest, míg Csehországban érdekes módon pont a válság által leginkább érintett évben (2009-ben) csökkent alacsony szintre ez az arány, ám azóta is minimális az emelkedés.
(%)
























A jövedelmek tekintetében Csehországban az UniCredit Bank végzett tavaly egy felmérést, akkor azt hozták ki, hogy a cseh középosztály  háztartásonként havi 30-40 ezer koronás (körülbelül 350-460 ezer forintos) jövedelemmel bír. Ez éves szinten 360, illetve 480 ezer koronás jövedelemnek felel meg. Forintra átváltva ez  4 millió forint, Csehországban 2012-ben a háztartások 38 százaléka tartozott ebbe a kategóriába.
A magyarok helyzetét érdemes a csehekével összehasonlítani, nem csak a hasonló népesség, hanem a hasonló árszínvonal miatt is. Magyarországon ugyanakkor nem a középosztály, hanem a legfelső háztartási jövedelmi tized egy főre jutó éves nettó bevétele indul 2,3 millió forintról (Csehországban a legfelső jövedelmi tized belépési szintje forintra átszámolva körülbelül 3,8-4 millió forint). Vagyis a Csehországban középosztálynak számító rétegbe körülbelül a magyarországi legfelső jövedelmű rétegei tartoznának bele.

2014. március 15., szombat

Keleti hírek

Eltűnt gép: Kína nagyon nem elégedett Malajziával

Legújabb hírek az eltűnt géppel kapcsolatban:
Peking szerdán ismét arra sürgette Malajziát, hogy koordinálja és gyorsítsa fel az ország légitársaságának eltűnt gépe utáni nemzetközi kutatást. Kína nyolc hajót, köztük négy hadihajót, továbbá három katonai repülőgépet küldött a térségbe, ahol az utasszállító eltűnését korábban valószínűsítették, de a roncsok utáni kutatásuk a Malajzia és Vietnam közötti vizeken eddig nem járt sikerrel. A gép fekete dobozának jeleit sem tudták befogni. A hajók között van a két legnagyobb és legkorszerűbb kétéltű - partraszállásra is képes - hajó, a 20 ezer tonnás Csingangsan és a Kunlunsan, valamint a 7000 tonnás Hajkou nevű romboló. A kínai külügyminisztérium szóvivője úgy vélte, hogy Kuala Lumpurnak kell vállalnia az elsődleges felelősséget a kialakult helyzet kezelésében. 

Egyre több tobzoskát ölnek meg a kínai gyógyászat miatt

A hagyományos kínai gyógyászatban való felhasználásuk miatt megdöbbentő méreteket ölt a tobzoskák illegális kereskedelme. Évente körülbelül tízezer szállítmányt fülelnek le, de igazából jóval nagyobb mértékű az illegális kereskedelem. A sült tobzoskapikkelyt felhasználják méregtelenítésre, anyatejtermelés stimulálására. Az állatok csempészete mellett az illegális kereskedők a postát is rendszeresen használják az állatszállítmányok célba juttatására.  A tobzoskapikkely kilója 600 dollár, ami kétszerese a 2008-as áraknak. Évente csak egy utódnak adnak életet, ezért ha folytatódik az ilyen mértékű leölésük, hamar veszélyeztetett állattá válhatnak.















hvg.hu


Szingapúr

Marina Bay Sands


 Azért írok erről a szállodáról, mert ide egyszer mindenképp el szeretnék menni. Mikor először láttam a tetején lévő medencét, elvarázsolt :D. Az öböl fölé magasodó, legendás Marina Bay Sands szálláshelye luxus színvonalú,  tetőtéri medencével, 20 féle étkezési lehetőséggel, és egy világszínvonalú kaszinóval várja vendégeit. A szállodából Szingapúr legnagyobb bevásárlóközpontja közvetlenül elérhető. A 3 torony tetején található Sky Parkban parkosított kert és kilátó van. 





























2014. március 5., szerda

Kelet gazdasága

Újabb családegyesítési találkozó Észak- és Dél-Korea között

Több tucatnyi idős dél-koreai állampolgár lépte át a két Korea közötti határt, hogy újra találkozzon az 1950-1953-as koreai háború óta, hatvan éve nem látott rokonaival. A családegyesítési rendezvény megtartása sokáig kétséges volt, mivel Phenjan együttműködéséért cserében azt követelte, hogy halasszák el a hétfőn kezdődő amerikai-dél-koreai éves hadgyakorlatot, amire Szöul nem volt hajlandó. Korea végül azért ment bele, mert külföldi befektetéseket remél a két Korea közti kapcsolatok javulásától.

Kína kiakadt az Észak-Koreát keményen elítélő ENSZ-jelentésen

Hua Csun-jing elfogadhatatlannak nevezte azt a megfogalmazást, miszerint Kína akár bűnrészességgel és bűnpártolással is vádolható lenne emberiesség elleni bűncselekményekben, hiszen az országa területén elfogott menekülteket visszatoloncolja a szomszédos országba, s ezeket az embereket a határon túl kínzás és kivégzés fenyegeti.  A hétfőn nyilvánosságra hozott dokumentum szerint a rendszeres kegyetlenkedéseket és erőszakot Észak-Koreában az állambiztonsági szervek tudtával követik el. Észak-Korea genfi közleményében  teljes mértékben visszautasította ezt.

A Sony megszabadulna a laptopgyártástól

A Sony japán elektronikai óriás eladná személyiszámítógép-részlegét, a Vaiót. Állítólag egy japán befektetési csoporttal tárgyalnak erről. A vételár átszámítva 300-365 millió euró körül lehet (92-112 milliárd forint). A Sony 1996 óta gyárt PC-ket, jelenleg a 9. legnagyobb személyiszámítógép-gyártó a világon, de az üzletág már veszteséges.

2014. március 4., kedd

Kelet

Felejtse el az okosszemüveget és az okosórát, lesz helyette valami egészen más

Az Earclip-type Wearable-t a fülünkön hordhatjuk, és akár a szemünk/szemhéjunk, akár a szájunk mozgatásával vezérelhetjük, sőt még beszélhetünk is hozzá. A 17 grammos, vezeték nélküli bluetoothos eszközben GPS, giroszkóp, barométer, hangszóró és mikrofon is van, meg processzor és tárhely ahhoz, hogy felhasználó letölthessen rá alkalmazásokat.  Infravörös érzékelőkkel figyeli a fül mozgásait, amelyet a szem vagy a száj mozgatása vált ki.

https://www.youtube.com/watch?v=s-Gvnnyz7y4

400-nál több magyar letelepedési kötvény fogyott Kínában

A Hungary State Special Debt Fund tavaly 415 letelepedési értékpapírt értékesített Kínában, és eddigi ügyfelei közül 412-en kapták meg a magyarországi letelepedési engedélyt. Államadósság Kezelő Központ Zrt. letelepedési államkötvényt bocsát ki, egyenként 250 ezer euró értékben. A közvetítő cégek saját értékpapírt bocsátanak ki, és a befolyt összegből vásárolják meg a magyar állampapírt. 


Megsértette a határt egy észak-koreai járőrhajó

Többször megsértette a dél-koreai tengeri határt egy észak-koreai járőrhajó, nyilvánvalóan erőfitogtatásból az előző nap elkezdett dél-koreai–amerikai közös hadgyakorlat miatt. Háromszor lépte át a tulajdonképpen vitatott tűzszüneti vonalat. Ez ellen a  hadgyakorlat ellen Phenjan mindig hevesen tiltakozik, és háborús előkészületként tekint rá.

2014. február 16., vasárnap

Gazdaság ll.

Az egyesült államok tagállamai által megtermelt GDP nagysága
Közhely, hogy az Egyesült Államok a világ legerősebb gazdasági hatalma. Mégis megdöbbentő látni, hogy z egyes amerikai államok által megtermelt GDP önmagában akkora, mint néhány ország bruttó hazai terméke. Kalifornia GDP-je egyenlő Kanadáéval (2000 milliárd dollár). Mo.-gal egy súlycsoportban Oklahoma, Kentucky és Dél-Karolina van. 




















Elfogyott a ketchup a Mekikben

Kezd hiánycikk lenni a ketchup az argentin McDonald's éttermekben. A hírek szerint a vámnál lehetnek gondok, ám az amerikai gyorsétteremlánc ezt nem említette az okok között, csak elismerték a hiányt, és igyekeznek más szószokkal pótolni a ketchup kiesését. Mára már kiderült, hogy szerződést bontott a Heinz ketchup-pal. A Burger King volt vezérigazgatója, lett most a H.J. Heinz Co vezetője. 

Gazdaság


22 évig tartott a kínai csoda?

Az új kínai vezetés rendkívül gyors és drasztikus eszközökkel igyekszik elérni, hogy az export helyett a belső fogyasztás pörgesse a világ második legnagyobb gazdaságát. A több évtizede tartó kínai gazdasági csoda így véget érhet, a gazdaságpolitikai irányváltás okozta "mellékhatások" ugyanakkor Délkelet-Ázsia egyes gazdaságait komolyan hazavághatják, a jelenleg gyengélkedő Európáról nem is beszélve. A vártnál nagyobb ütemben lassul a kínai gazdaság: a második negyedéves 7,5 százalékos GDP-növekedés kínai viszonylatban olyan alacsony, hogy arra 1991 óta nem volt példa.

Nem kell annyira félteni a forintot

Az elmúlt hetek a feltörekvő piaci devizák zuhanásáról szóltak, melynek során azzal magyarázták a felfordulást, hogy az amerikai jegybank (Fed) szigorít a monetáris politikáján, ami rossz a feltörekvő országoknak. Mindegyiknek, vagyis logikus, hogy minden feltörekvő devizának gyengülnie kell. Kenneth Rogoff, a Harvard professzora két megállapítást tesz: a Fed akciója csak egyetlen faktor ebben a történetben, és nem igaz az, hogy egy kalap alá kellene venni az összes feltörekvő piacot 

Bajba kerülhet Svájc, ha rosszban van az EU-val

Az EU-állampolgárok bevándorlásának korlátozásáról megtartott svájci népszavazás nyomán növekedtek a bizonytalanságok a svájci gazdaság jövőbeni pályájával kapcsolatban, és Svájc államadós-megítélésének is árthat, ha az ország konfliktusba keveredik az Európai Unióval. A szavazók 50,3 százaléka voksolt arra, hogy Svájc állítsa vissza az EU-tagokkal szembeni bevándorlási kvótarendszert.