2014. május 3., szombat

Cseh középosztály = magyar gazdagok

A munkaképes korú népesség körében növekvő szegénység az egyik legkézzelfoghatóbb következménye a gazdasági válságnak.
Az utolsó válság előtti év a 2007-es volt, így tekintsük ezt az évet kiindulópontnak. A visegrádi államok közül a szegénység és társadalmi kirekesztettség által veszélyeztetettek aránya 2012-ben egyedül Magyarországon mutat komoly ugrást, Szlovákiában és Lengyelországban látványos a javulás a korábbi adatokhoz képest, míg Csehországban érdekes módon pont a válság által leginkább érintett évben (2009-ben) csökkent alacsony szintre ez az arány, ám azóta is minimális az emelkedés.
(%)
























A jövedelmek tekintetében Csehországban az UniCredit Bank végzett tavaly egy felmérést, akkor azt hozták ki, hogy a cseh középosztály  háztartásonként havi 30-40 ezer koronás (körülbelül 350-460 ezer forintos) jövedelemmel bír. Ez éves szinten 360, illetve 480 ezer koronás jövedelemnek felel meg. Forintra átváltva ez  4 millió forint, Csehországban 2012-ben a háztartások 38 százaléka tartozott ebbe a kategóriába.
A magyarok helyzetét érdemes a csehekével összehasonlítani, nem csak a hasonló népesség, hanem a hasonló árszínvonal miatt is. Magyarországon ugyanakkor nem a középosztály, hanem a legfelső háztartási jövedelmi tized egy főre jutó éves nettó bevétele indul 2,3 millió forintról (Csehországban a legfelső jövedelmi tized belépési szintje forintra átszámolva körülbelül 3,8-4 millió forint). Vagyis a Csehországban középosztálynak számító rétegbe körülbelül a magyarországi legfelső jövedelmű rétegei tartoznának bele.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése