2014. február 16., vasárnap

Gazdaság


22 évig tartott a kínai csoda?

Az új kínai vezetés rendkívül gyors és drasztikus eszközökkel igyekszik elérni, hogy az export helyett a belső fogyasztás pörgesse a világ második legnagyobb gazdaságát. A több évtizede tartó kínai gazdasági csoda így véget érhet, a gazdaságpolitikai irányváltás okozta "mellékhatások" ugyanakkor Délkelet-Ázsia egyes gazdaságait komolyan hazavághatják, a jelenleg gyengélkedő Európáról nem is beszélve. A vártnál nagyobb ütemben lassul a kínai gazdaság: a második negyedéves 7,5 százalékos GDP-növekedés kínai viszonylatban olyan alacsony, hogy arra 1991 óta nem volt példa.

Nem kell annyira félteni a forintot

Az elmúlt hetek a feltörekvő piaci devizák zuhanásáról szóltak, melynek során azzal magyarázták a felfordulást, hogy az amerikai jegybank (Fed) szigorít a monetáris politikáján, ami rossz a feltörekvő országoknak. Mindegyiknek, vagyis logikus, hogy minden feltörekvő devizának gyengülnie kell. Kenneth Rogoff, a Harvard professzora két megállapítást tesz: a Fed akciója csak egyetlen faktor ebben a történetben, és nem igaz az, hogy egy kalap alá kellene venni az összes feltörekvő piacot 

Bajba kerülhet Svájc, ha rosszban van az EU-val

Az EU-állampolgárok bevándorlásának korlátozásáról megtartott svájci népszavazás nyomán növekedtek a bizonytalanságok a svájci gazdaság jövőbeni pályájával kapcsolatban, és Svájc államadós-megítélésének is árthat, ha az ország konfliktusba keveredik az Európai Unióval. A szavazók 50,3 százaléka voksolt arra, hogy Svájc állítsa vissza az EU-tagokkal szembeni bevándorlási kvótarendszert. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése