2012. október 1., hétfő

Mi történne, ha megszűnne forogni a Föld?


                   Mi történne, ha megszűnne forogni a Föld?



Amíg teljesen megállna a Föld, 5 év telne el. Az első napon a hétköznapi életben még észrevehetetlen, de a repülőknek már nem működik a koordinációs rendszere. Később már időeltolódások is észlelhetőek. A Föld eddigi forgása az Egyenlítőhöz tömörítette a vizet( tengerek, óceánok), most ezek a hatalmas vízrétegek elvándorolnak a sarkokhoz. A levegő-a vízzel együtt- is oda kerül. Nagy tengerparti városok, mint például New York vagy Boston, szárazföld fogja körülvenni őket. Földrengések vannak ott, ahol eddig sosem, azért, mert a Föld 3 rétegből áll, és nem egyenletesen lassulnak- gyakorlatilag szétszaggatja magát a Föld belülről kifelé.
Mivel a víz folyamatosan észak és dél felé megy kiszáradtak a tengerek (pl.: Nagy-Britannia Európa része lesz) A kontinensek középső részén nincs levegő és víz, egy  ’’lakható övezet’’ alakul ki a még el nem árasztott földrészen, ahol még lehet levegőt kapni. A napsugárzás is halálossá válik, mert a Föld magja nem forog, így nem gerjeszt mágneses szférát(magnetoszférát) , ami kinn tartaná a káros sugarakat. Most Kansas a legbiztonságosabb hely.
2,5 év múlva már 124 óra lesz egy nap. Az emberek alváshiányban szenvednek, súlyos tüneteik lesznek( látásuk elhomályosul, nem tudják mozgatni az izmaikat).
Az állatokra is rossz hatással van: folyamatosan vándorolnak, mert nem tudnak mit kezdeni a hosszú nappalokkal.
egy új földrész keletkezik az óceánok helyén- megpróbálják ott túlélni a szélsőséges viszonyokat .
4 év elteltével 624 óra egy nap, tehát 13 napos éjszakák és nappalok váltakoznak. A négy évszak megszűnik, felváltja őket két időszak: a világosság=forróság és a sötétség=hideg(-55 C°)
Az állatok és a növények megfagynak, az időjárás kiszámíthatatlanná válik. Az olyan nagyvárosok, mint Chicago és New York elnéptelenednek.
4,5 év múlva 768 órásak a napok( 16 napig van világos és sötét). A bolygónk is teljesen megváltozott: két új óceán jött létre északon és délen és egy óriás földrész kb. a Ráktérítő és Baktérítő között.
Az óceánokban megnőtt a halpopuláció. Az időjárás is stabilabbá vált, viszont sok helyen nincs csapadék, mivel szél sincs.
Egy felfedezőcsoport eljutott az új kontinensre, ott van szél és víz, de nincs semmi, ami megvédhetné az embereket a hidegtől éjszaka.
Már 5. éve annak, hogy lassulni kezdett a Föld forgása, és mostanra megállt. Egy nap egy év alatt telik el. A Föld közepe lakhatatlan. Az időjárás szélsőséges: +55 C° és -55 C° között mozog, éjszaka az óceánok befagynak. Azóta, hogy elkezdődött a katasztrófa 6,5 milliárd ember halt meg.